Maelstrom Arena

Maelstrom Aréna. Sok billentyűzet, kontroller, és egyéb tárgyak törését, és egyéb módon károsodását okozó hely. Lényege, ez egy egyszemélyes trial, azaz próbatétel, ami időre megy. Röviden: bemegyünk, megölünk minden mobot. Kész. Egy egyszemélyes barlangféle, kilenc szakasszal, (“pályával”). Minden szakasz hullámokra van osztva, és folyamatosan jönnek nehezebb szörnyek, és nehezebb feladatok.

Eleinte célszerű pár kört Normal módban végigmenni, hogy lássuk, hol mi történik, és nagyjából megértsük a történéseket, utána elkezdhetjük az elejét Veteran módban, és ha megakadunk, akkor kimegyünk, átváltjuk Normal módra, és végigvisszük. A jutalomtól így elesünk, viszont kicsit gyakorolhatjuk, azt a részt, ami nem ment Veteran módban. A különbség a két mód közt: Normal mód: a szörnyeknek kevés életük van, és keveset is sebeznek, így ezt bárki végig tudja vinni, aki egy Veteran Undauntedes napi küldetést csoportban végig tud vinni.

Minden hullám végén teljesen feltöltődnek az erőforrásaink (stamina, magicka, élet), hasonlóan egy egy Pinion bezárásához dolmeneknél. A Veteran mód csak annyiban másabb, hogy az előbb írtak nincsenek. Mármint egyik sem. A moboknak sok az életük, és sokat sebeznek, az erőforrásainkat teljes mértékben magunknak kell felügyelnünk, és csak akkor töltődnek fel, ha meghalás után felkelünk. Általában véve a mechanizmusok és a környezet többször fog megölni minket, mint egy egy boss, így azokra jobban kell figyelni. Normal módban egy tízes szintű karakterrel is bemehetünk gyakorolgatni, de Veteran módhoz, és a jutalom fegyverekhez a végén minimum cp160-as szint szükséges.

Ha valamennyire már ismerjük, hol mi történik, és úgy gondoljuk, Veteran módban nekikezdünk, akkor pár dologra szükségünk lesz:

  • Soul Gem, ezekből a legjobb, ha 1000db-ot (nem vicc) összerakunk karakterünkre. Részben kelleni fognak, részben ebből fel tudjuk mérni, mennyire mennek jól, de inkább rosszul a dolgok.
  • Bájitalok karakterünknek megfelelően. Spell Power Potion, vagy Weapon Power Potion, plusz ezek mellé tri-stat és sebességet adó, illetve még kipróbálhatunk pár másféle italt is, amit jónak látunk, és persze szörnyektől származó stamina és magicka italok. A Spell/Weapon Power italokból, (amit viszünk) kb 400db legyen, Tri-stat kb 100. Magicka és stamina 4-500 a fő stat szerinti és 100 a másikból. Sima health italra nem lesz szükség, mert mire azt használnánk addigra késő.
  • Buff ételek, ezekből többfélét vigyünk. Magicka karaktereknek lila tri-stat étel, mert sok stamina kell, Orzorga’s Red Frothgar, és max magicka+health. Esetleg vihetünk másfélét is, próbálgatni mi a jobb, de a vége tri-stat és Orzorga felváltva lesz. Stamina karaktereknek szintén ez a felállás, tri-stat, Orzorga’s Triple Triffle Pocket, és max stamina+health, plusz esetleg valami eventes étel féle. Eleinte sok regen kell majd, később ezen csökkenthetünk a sebzés javára, de mindig fontosabb, hogy legyen magickánk/staminánk, mint hogy legyen +6-10% sebzésünk.
  • Repair kit, amire nekünk tökéletesen nem lesz szükségünk. Eleinte, amíg ismerkedünk a dolgokkal, jobb, ha halás után kelés wayshrine-nél, és befelé menet Tutor Riparius-nál (merchant-kereskedő) van lehetőségünk feljavítani a dolgainkat. Illetve, minden teljesített szakasz végén is a portál mellett megjelenik, és van lehetőség javításra.

A felszerelésünknek (fegyverek minimum, és minden glyph a dolgainkban) Legendary minőségűnek kell lennie, hogy az ne jelentsen még külön problémát, hogy nem csak a rutin nincs meg, hanem a felszerelés sem.

Minden szakasz minden hullámában lehetőségünk lesz négy segédlet, négy buff használatára. Ezeket egyszerre is felvehetjük magunkra, ebben nincs korlátozás, de célszerű elsőnek megismerni, mire valók, utána egy sorrendet kialakítani a tudásunk szerint, hogy mikor melyiket használjuk. Ha az elején mindet felvesszük, akkor annak a hullámnak a végéig nem lesz más segédletünk. Ha egy hullámnak vége, újra megjelennek. Mindig ugyanott.

Most jutottunk el a helyekhez, és ezek azonosításához. Hogy könnyebb legyen megtanulni egy-egy hullámot, és egy egy szakaszt, célszerű mindent eleinte azonos helyről kezdeni, hogy jobban be tudjuk azonosítani, hol is vagyunk menet közben. A mobok és bossok nagy részének fix helye van, ahol megjelenik, fix sorrendben, így ez sokat gyorsít egy idő után, ha tudjuk, hogy például most megöltük ezt a mobot, dodge roll, mert két íjász fog jönni túloldalról 6-6k sebzéssel, ha nem ugrunk félre. A tájékozódás azért is fontos, hogy fel tudjuk készülni egy egy nagyobb mob, és a bossok megjelenésére, hogy a jó helyre dobáljuk le a területsebző skilljeinket (pl.: Caltrops/Wall of Elements)

Fontos dolog az arénában, hogy megfelelő legyen a hozzáállásunk, és ne a fegyverek miatt menjünk. Úgy is Charged Battle Axe fog jönni. Az arénát egy “kiképzőtáborként” kell kezelni, ahol megtanuljuk kezelni saját karakterünket. Ez önfegyelmet és kitartást igényel. Ha az egyik nincs meg, akkor soha nem lesz teljesítve az aréna. Ha ez a kettő megvan, és rászánjuk az időt, akkor végig lehet vinni. Nem vagyok egy ász, és soha nem is leszek, viszont nekem megy. Ha nekem megy, Neked is menni fog.

További könnyítés az arénában, hogy elhagyhatjuk, és később visszamehetünk, és az utolsó teljesített szakasz után folytathatjuk. Mikor visszamegyünk, az összes addig kész hullámot újra végig kell vinni, de ez hamar meglesz az egész korábbihoz képest. Tehát, ha például a legutolsó bossnál akadunk meg, akkor azt a szakaszt kell összes hullámmal megcsinálni, hogy újra az utolsó bosst üthessük.

Viszonyításképp, nekem az első teljesítéshez összesen kb 30 óra kellett. Második kb 10, harmadik 8, és itt kezdtem végigmenni minden típusú karakteren, hogy lássam, melyik hogy boldogul ott, és a magicka Dk-m volt az utolsó, mindegyikkel tudtam boldogulni, azzal újra 10 órás kör. Minden Class és build másképp teljesített, de legalább jobban látom az erősségeiket, és gyengeségeiket. Ha több karakter kipróbálásárra is lehetőség van (szint, felszerelés, skillek), akkor célszerű az első kész aréna után egy másik karakterünkkel is végigvinni. Minél többféle karakterrel viszi végig az ember, annál jobban látja, mi felel oda meg neki legjobban.

Első teljesítéskor, és még utána egy darabig hasznos lehet, ha például egy bossnál megakadunk és halás a vége, hogy kelés, ultit töltünk, és halás, és igyekezzünk felbuffolva és ultival indítani minden szakasz utolsó bossát, így még kisebb sebzés mellett is jobbak az esélyeink, mintha ulti nélkül kezdünk bele egy egy bossba. Később, ha már akadás nélkül mennek a dolgok, akkor csak elég a vége felé megtartani az ultit bossra.